Lezárt akta – rablás miatt felel
Befejezte a rendőrség a nyomozást a fegyverneki idős férfi sérelmére elkövetett rablásban.
Ismeretlen férfi jelent meg 2015. március 14-én 1 óra körüli időben egy idős férfi fegyverneki otthonába. Az idegen a nyitott ajtón keresztül jutott be a házba, ahol a fagyasztószekrényből egy szatyorba pakolt több kilogramm húst, majd bement a hálószobába és az alvó sértett mellett lévő szekrényről elemelte a televízió távirányítóját. A tulajdonos a zajra felriadt és a menekülő férfi után ment, akit a ház előtt utolért és egy edénnyel több alkalommal megütött. A jogsértő dulakodni kezdett az idős férfival, akit bántalmazott, majd zsákmány nélkül elmenekült a helyszínről. A rendőrök a beszerzett információknak és a jó személyismeretüknek köszönhetően rövid időn belül azonosították a támadót, akit otthonában elfogtak.
A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság rablás bűntett kísérlet és magánlaksértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást P. Ignác fegyverneki lakos ellen. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették a 42 éves férfit, akit az illetékes járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezett.
A hatóság a nyomozást lezárta és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Szolnoki Járási Ügyészség részére a napokban megküldte.