Lezárt akta – sikkasztással gyanúsítják

2014. 12. 09., k - 07:56
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy kunszentmártoni cég pénztárosa több éven keresztül sikkasztott. A mezőtúri rendőrök az ügyben befejezték a nyomozást.

Egy kunszentmártoni mezőgazdasági vállalkozásnál 2013. márciusában észlelték, hogy a pénztárban jelentős hiány keletkezett, ezért feljelentést tettek a rendőrségre. A nyomozók megállapították, hogy a cégnél korábban pénztárosként dolgozó 58 éves hölgy a rábízott pénzből több éven keresztül, rendszeresen és jogosulatlanul különböző összegeket eltulajdonított. A pénztáros az összegek hiányát részben általa kitöltött fiktív számlákkal és bizonylatokkal leplezte.

Az ügyben a rendőrök sikkasztás bűntett minősített esetének és magánokirat-hamisítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. Imréné kunszentmártoni lakost gyanúsítottként kihallgatták.

 

A büntetőeljárást folytató Mezőtúri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére.

 


Kapcsolódó oldalak