Lezárt akta: súlyosított gyanúsítás

2022. 06. 29., sze - 06:45
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rongálás vétségével indult, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletével bővített ügyet fejeztek be a napokban a Pest megyei vizsgálók. Egy pilisi férfi Molotov-koktélokat hajigált udvarokba, házakra.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, még be sem fejeződött a helyszíni szemle egy pilisi ingatlannál, amikor a rendőrök bilincsben állítottak elő egy, akkor 57 éves helyi férfit. A település három utcáját érintő, négy címről jelezték 2020. szeptember 12-én hajnalban, hogy valaki meggyújtott ronggyal és benzinnel tömött üveget dobott udvarára, házára, kapujára, autójára. A tüzeket eloltották, senki nem sérült meg, a keletkezett kár meghaladta a 350 ezer forintot.

Némi alkohol elfogyasztása után indult felesége keresésére 2020. szeptember 11-én este M. János. Kapcsolatuk megromlott, az asszony - közös gyermekükkel együtt - elhagyta. A férfi felszerelkezett Molotov koktélokkal és nekivágott az éjszakának. Egy Szondi utcai ház kapuja volt az első célpont. A lécek meggyulladtak, M. János pedig továbbállt. Egy szomszéd hallotta a robajt, és eloltotta a lángokat. Egy Vasváry Pál utcában parkoló gépkocsi volt a következő, két benzines palackot tört ripityára a kocsi első ajtaján, majd elmenekült. A tüzet a jármű tulajdonosa észrevette, és eloltotta. A Huba közben, egy udvarra három meggyújtott palackot is behajított, amitől az ott parkoló utánfutó kapott lángra, de a továbbterjedését sikerült megfékezni.

Utolsó helyszínéhez érve két üveget dobott egy házra. Az egyik az ablakpárkányon széttörve okozott tüzet, a másik a szaletli mellett landolt. Az ablakra hajított Molotov-koktélt szerencsére a dupla rétegű üveg külső része megállította, nem repült be a lakótérbe, ahol egy házaspár aludt. Szomszédjuk vette észre a tüzet, és felébresztve őket oltották el.

Az eljárás során a szakértő megállapította, hogy amennyiben az utolsó helyszínen eltalált ablak nem hőszigetelt, hanem csak szimpla üvegezésű, vagy erősebb a dobás és áttöri mindkét réteget, a tűz a házban akadálytalanul tovább is terjedhetett volna a bútorokra, függönyre, ami az ott alvó házaspár halálát is okozhatta volna, elzárva a lehetséges menekülési útvonalat.

Tekintettel a szakértői vélemény megállapításaira a rongálás vétségének gyanúja miatt indult büntetőeljárást bővítették élet elleni bűncselekménnyel.

M. János beismerte, hogy a kiürített borosüvegeket benzinnel töltötte meg, majd rongyokat tuszkolt beléjük. A koktélokkal megpakolt egy szatyrot, felnyalábolta, majd megindult az éjszakába. Miután az összeset eldobálta, hazament, megfürdött és próbálta elütni az időt. Állítása szerint legalább 2 palack bort, néhány felest, kísérőnek sört, kávét és energiaitalt döntött le akciója előtt.

M. János 2020. szeptember 14-től 2022. május 6-ig a bíróság által elrendelt letartóztatásban volt, azóta a kényszerintézkedést - a mozgását nyomon követő technikai eszközzel biztosított bűnügyi felügyeletre - enyhítették.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette kísérletének, garázdaság, valamint rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.