Lezárt akta: szülés után gyanúsítás

2023. 03. 03., p - 08:26
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest vármegyei vizsgálók befejezték egy háromgyermekes anya ellen folytatott eljárásukat. A gyanú szerint az asszony titokban megszülte kisfiát, a fészerbe kidobva magára hagyta, vetélést hazudott, majd mindent bevallott.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, elsőként mentő érkezett 2022. február 16-án kora hajnalban egy csemői tanyára, ahonnan vetélés miatt vittek kórházba egy háromgyermekes nőt. Miután a ház újra elcsendesedett, a nagymama nekilátott a takarításnak. A lakásban végezve a fészer felé indult, mert ott is látott vérszennyeződést. Ott szembesült a látvánnyal: egy lavór alatt feküdt egy élettelen újszülött. A helyszínt ellepték a rendőrök, járőrök, nyomozók, technikusok, miközben a kórházból, ahová a nőt vitték érkezett a tájékoztatás, nem elvetélt, hanem szült.

A címre kért újabb mentő egység és a rendőrök megpróbálták a lehetetlent, de a csecsemőt nem sikerült újraéleszteniük. Akkor már legalább egy órája halott lehetett. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a jól fejlett, érett, kb. 7-8 hónapos terhességnek megfelelő korú kisfiú életképes volt, élve született. Halálát idegenkezűség, az elhanyagolás, a magára hagyás és a kihűlés okozta.

A kórházi ágyában fekvő asszony nem látta tovább értelmét a hazudozásnak, az életvédelmi nyomozóknak bevallotta: miközben családtagjai aludtak, titokban megszülte gyermekét, plédbe csavarta, kivitte a fészerbe, majd sorsára hagyta, mert nem akart negyedik utódot. Tudta, hogy babát vár, bár előző, harmadik gyermekével való várandóssága nem tűnt fel neki. Arra nem tudott magyarázattal szolgálni, hogy a WC-ben megszült kisfiát miért vitte ki a fészerbe és hagyta magára.

Az anyát az eljárás során igazságügyi elmeorvos-, és pszichológus szakértő vizsgálta. Véleményük szerint az elkövetéskor nem szenvedett kóros elmeállapotban. Nagy valószínűséggel a terhessége miatt érzett tehetetlenség motiválta tettét.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a 28 éves asszony ellen a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az iratokat -vádemelést javasolva- átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Pályakezdők köszöntése

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában kilenc frissen kinevezett tiszthelyettes kezdte meg szolgálatát.

 

Kerékpárokra fájt a foga

A Karcagi Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat egy 30 éves helyi férfival szemben, aki a gyanú szerint több biciklit is meglovasított az elmúlt időszakban, továbbá boltokat is kirámolt.

 

Rossz társasággal italozott

A sértett amint elaludt, a három fős elkövetői kör a táskáját ellopta, amiben műszaki cikkek voltak. A tatabányai rendőrök azonosították és kihallgatták az elkövetőket, közülük két főt őrizetbe vettek.

 

Rangos szakmai elismerés: Szagolunk és Védünk

Hagyományteremtő céllal alapított díjat dr. Varga Péter r. dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, hogy a rendőrszakmai munkát segítő négylábú társak közül az arra legérdemesebb minden évben elismerésben részesüljön.

 

Zalai közlekedésrendészeti tapasztalatok

Ittas vezetőket szűrtek ki a forgalomból, és több száz olyan járművezetővel szemben intézkedtek a Zala vármegyei rendőrök, akik túllépték a megengedett sebességet.

 

A forgalomban részt vevők biztonsága az első

Bár vármegyénkben az utóbbi években nem jellemzők az illegális gyorsulási versenyek, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít a közlekedés biztonságára kockázatot jelentő gyorsulási versenyek megakadályozására, valamint az úgynevezett driftelők és az engedély nélkül átalakított gépjárművek kiszűrésére.