Lezárt akta: tengernyi kender

2022. 04. 08., p - 08:00
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát azzal a csengelei férfival szemben, aki házának udvarán, mintegy 650 tő marihuánát termesztett.

A nyomozók - a helyi körzeti megbízott információi alapján - 2021. május 27-én tartottak kutatást a 49 éves férfinél, ahol megtalálták a több száz tő különböző fejlettségi szakaszban lévő indiai kendert. A férfi a gyanú szerint hónapokig termesztette a növényeket fóliasátrakban, illetve szabadföldön.

A feltételezett elkövetőt az egyenruhások a helyszínről állították elő, majd a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették. A férfit a Szegedi Járásbíróság letartóztatta.

Az eljárás iratait a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai megküldték vádemelési javaslattal az ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Családi biznisz

Bűnszövetségben árulta a kristályt apa és fia. A hónapok óta tartó nyomozás eredményeként a korábban már letartóztatott apa mellett most a fiát és a bűnbanda harmadik tagját is őrizetbe vették a rendőrök.

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.