Lezárt akta: tetten ért autóbontók

2023. 06. 22., cs - 11:08
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gazdátlanul parkoló autót szereltek darabjaira egy szegedi piacon helyi fiatalok. A rendőrök a nyomozást lezárták az ügyükben, lopás miatt kell felelniük.

A szegedi fiatalok 2023. január 3-án éjszaka határozták el, hogy szétszedik a közelben lévő piacon gazdátlanul parkoló BMW-t, majd alkatrészeit pénzzé teszik. A 19 éves férfi és 17 éves társa a valaha szebb napokat élt autó lámpabúráját, hűtővíztartályát, olajtartályát is leszerelték, de elraktak még különböző tartályfedeleket és a sebességváltó szoknyát is. A közelben járőröző körzeti megbízottak felfigyeltek a jármű körül gyanúsan tevékenykedő párosra, ezért jobban szemügyre vették, hogy mi történik. Miután a fiatalokat ellenőrzés alá vonták, a gyanú azonnal beigazolódott, a szétszerelt autó alkatrészeit megtalálták a páros járművének csomagtartójában. A rendőrök a tetten ért bontókat elfogták és előállították a Szegedi Rendőrkapitányságra. A bűncselekmény elkövetését nem vitatták, tettüket elismerték a nyomozóknak.

Ellenük lopás vétség megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A szegedi rendőrök az ügy vizsgálatát befejezték, az eljárás iratait vádemelési javaslattal megküldték a Szegedi Járási Ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.