Lezárt akta – több lopás is van a számláján

2023. 03. 29., sze - 12:37
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A fiatal gyanúsított 2022. nyarán több százezer forint értékben károsította meg a sértetteket. A többszörösen egyesített büntetőeljárásban most vádemelést javasolnak a szolnoki nyomozók.

Egy 21 éves szolnoki lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2022. július 27-én a kora esti órákban bement egy helyi óvoda területére és különböző gyermekjátékokat tulajdonított el. A rendőrök lopás vétség elkövetése miatt kihallgatták a férfit, aki beismerő vallomást tett. A kisautókat megtalálták a nyomozók kutatás során, azokat visszaadtak az óvodának.

A nyomozók a fiatal férfi ügyét az általa korábban elkövetett bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőeljáráshoz egyesítették. A megalapozott gyanú szerint, 2022. június 28-án 20 óra és június 29-én 8 óra között két ifjú bűntársával mentek be egy szolnoki építkezési területre, ahonnan szerszámokat, kisgépeket tulajdonítottak el 620 ezer forint értékben. A rendőrök egy 500 ezer forint értékű döngölőgépet megtaláltak, azt a tulajdonosnak visszaadták.  A jogsértő 2022. július 18-án 16 óra és július 27-én 7 óra között egy építés alatt álló társasházba jutott be, ahol az elektromos kábelek egy részét vitte magával. Július hónap végén, fényes nappal egy szolnoki kertes családi házba ment be, ahonnan sportcipőt, mobiltelefont, napszemüveget, parfümöt és karórát tulajdonított el félmillió forint értékben.

A szolnoki nyomozók a büntetőeljárás vizsgálatát befejezték és a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a nyomozás iratait az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.