Lezárt akta: több millió forintot zsaroltak ki

2020. 03. 11., sze - 12:58
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a sértett 2019. március 27-én tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy egy magát hivatalos személynek kiadó férfi többször megzsarolta 2019 márciusában. Azzal az indokkal hívta fel őt, hogy tudomása van az általa korábban elkövetett bűncselekményekről, és a hallgatásért pénzt kért. A Balatonfüredi Rendőrkapitányság nyomozói 2019. március 27-én a követelt pénzösszeg egy részének átadásakor egy veszprémi parkolóban fogtak el egy 22 éves pétfürdői férfit, valamint egy 19 éves nőt. Társaikat, egy 48 éves vilonyai és egy 32 éves csajági nőt aznap este otthonaikban igazoltatták a rendőrök. A négy személyt zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, és a rendőrök előterjesztése, valamint az ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte a letartóztatásukat.

A nyomozás során további hat ember került a rendőrök látókörébe, akik a gyanú szerint részt vettek a bűncselekmények végrehajtásában. Őket – négy férfit és két fiatal lányt – 2019. április 3-án, valamint április 4-én fogták el a rendőrök.

A nyomozók mind a tíz gyanúsítottal szemben zsarolás, továbbá közülük a 19 éves nővel és a két fiatal lánnyal szemben csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is folytattak eljárást.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait átadta az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak