Lezárt akta: többször szúrt

2022. 10. 04., k - 11:03
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint egy 33 éves férfi és két ismerőse között alakult ki vita, még 2021-ben Bagon. A szócsata késszúrásokkal végződött, a rendőrök most vádemelést javasolnak.

A nyomozás adatai szerint szóváltásból alakult ki tettlegesség egy Bagi háznál 2021. június 3-án. Két unokatestvér töltötte együtt az idejét, amikor ismerősük megjelent a háznál. Egy doboz sört legurított a trió, majd a látogató egyikőjüktől pénzt kért. Ebből alakult ki szóváltás, mire a gyanú szerint J. László előkapott egy körülbelül 15 centiméter pengehosszúságú kést és többször megszúrta ismerőseit.

Az igazságügyi orvosszakértő megállapításai szerint az egyik sértett jobb mellkasán 8, hasán 20-25, jobb karján 3, bal kezén másfél centiméteres, míg másikuk hónalján, hasán, vállán, és lapockáján szenvedett el kisebb vágott sebeket.

A sértettek könnyű sérüléseket szenvedtek, azonban a szakvélemény alapján figyelemmel a támadott testtájékra és az élet kioltására alkalmas eszközre, fennált az akár életveszélyes állapot kialakulásának lehetősége is.

J. László gyanúsítotti kihallgatásán teljesen másként emlékezett a történtekre, azt mondta a két férfi kezdte kergetni és bántalmazni, ő csak védekezésképp rántotta elő kését.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a szükséges nyomozási cselekményeket elvégezték, a 33 éves férfivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt folytatott nyomozást befejezték, az ügy iratait átadták az ügyészségnek.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.