Lezárt akta: Vigyázz, hogy kit engedsz be az otthonodba!

2022. 12. 02., p - 09:07
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kifosztás miatt javasolja a vádemelést a Jánoshalmi Rendőrőrs egy 27 éves férfival és egy 29 éves nővel szemben.

Barátnőjénél volt látogatóban egy 51 éves nő 2022. március 18-án, majd amikor hazaért mélykúti otthonához két idegen lépett oda hozzá a kapuban. Az ismeretlen nő és férfi leszólította, majd azután érdeklődtek, hogy eladó-e bármi a lakásban. Ő jóhiszeműen, mit sem sejtve beinvitálta az idegeneket a házba, mivel lábasokat akart nekik eladni. A duó női tagja beszélgetni kezdett az asszonnyal a konyhában, eközben a férfi őrizetlenül járt-kelt a házban. Nem telt el sok idő és megjelent a férfi, hogy távozásra szólítsa fel partnerét. Az asszonynak gyanússá vált a páros, ezért ellenőrizni kezdte értékeit. Sajnálatos módon sejtése beigazolódott, ugyanis valamivel több mint 100.000 forint hiányzott a pénztárcájából. A sértett értesítette gondnokát, aki elmesélte a történteket a jánoshalmi rendőröknek.

Az egyenruhások az adatgyűjtés és tanúkihallgatások eredményeként beazonosították a tolvajduót. A 27 éves férfit és társát, egy 29 éves nőt gyanúsítottként hallgattak ki kifosztás miatt. Az ügy vizsgálatát a napokban befejezték a Jánoshalmi Rendőrőrs nyomozói és az iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.

Fogadja meg a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsait:

 

  • Idegent soha ne engedjen be a lakásba anélkül, hogy a jövetel céljáról, személyazonossága valódiságáról meggyőződne!

 

  • A lakásajtót, a kaput akkor is tartsa zárva, amikor otthon tartózkodik!

 

  • A lakás bejárati ajtajára – saját maga és értékei védelme érdekében – szereltessen biztonsági láncot, melyet minden esetben használjon is!

 

  • A közüzemek, egyéb szolgáltatók az alkalmazottaik érkezése előtt értesítik a fogyasztókat, fényképes igazolvánnyal rendelkeznek és munkaruhát viselnek. Ha kétségei vannak, valóban az adott szolgáltató alkalmazottai érkeztek-e önhöz, beengedésüket megelőzően hívja fel telefonon a cég ügyfélszolgálatát!

 

  • Ne hagyjon egyedül ismeretlent az otthonában!

 

  • Ne tartson otthonában nagyobb összegű készpénzt, gondoskodjon az értékes, és nem mindennap viselt ékszerek biztonságos – például széfben – tárolásáról!

 

  • Soha ne adjon át pénzt, ékszert, vagy más értéket idegenek számára!

 

  • Bűncselekmény gyanúja esetén azonnal értesítse a rendőrséget, hívja a 112-es segélyhívószámot!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.