Lezárt ügy

2014. 09. 27., szo - 08:27
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopások és magánlaksértés miatt nyomoztak a siklósi férfival szemben.

Vádemelési javaslattal fejezték be a siklósi rendőrök annak a helybeli férfinak az ügyét, aki a beszerzett adatok alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. augusztus 4. és december 30. közötti időben egy harkányi lakásba, egy diósviszlói lakóházba, valamint egy garéi italboltba is betört és onnan mobiltelefont, mikrohullámú sütőt, járólapot, élelmiszert, használati tárgyakat, valamint készpénzt tulajdonított el. A 25 éves férfi gyanúsítotti kihallgatásán a terhére rótt bűncselekmények elkövetését elismerte. A gyanúsított részletes, feltáró jellegű vallomásában elismerte azt is, hogy ez év januárjában engedély nélkül két alkalommal is bement volt élettársa házába, majd onnan a felszólítás ellenére sem akart távozni. Az eljárás során megtartott házkutatások alkalmával az eltulajdonított értékek nagy részét a rendőrök megtalálták és lefoglalták.

 

A férfi ellen egy rendbeli magánlaksértés bűntett, egy rendbeli lopás bűntett, valamint három rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Siklósi Rendőrkapitányság folytatta a nyomozást, melyet a napokban vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldtek.  


Kapcsolódó oldalak