Lezárt ügy: a szemetelés bizony bűncselekmény

2023. 10. 12., cs - 09:30
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kalocsai rendőrök bíróság elé állítást javasolnak egy helyi lakos ügyében. A férfi nagyobb mennyiségű hulladékot dobált el a város határában.

 

Telefonon kaptak bejelentést a kalocsai rendőrök 2023. szeptember 19-én kora este. Kiderült, hogy a város szélén, egy füves területen valaki több köbméternyi hulladékot dobott ki. A szemétben többek között szakadt ruhákat, cipőket, flakonokat, műanyag háztartási eszközöket találtak, valamint rengeteg iratot. A rendőrök – a bejelentő segítségével – bizonyítékok után kutatva áttúrták a lomot, és munkájukat végül siker koronázta: találtak olyan iratokat, amelyek elvezettek ahhoz a férfihez, aki a szemetet tiltott módon és helyen rakta le.

A 46 éves kalocsai lakost egy ismerőse azzal bízta meg, hogy a holmit vigye el egy szemétlerakó helyre. A fuvaros ehelyett egy látszólag egyszerűbb, olcsóbb megoldást választott: a kidobott tárgyakat az első megfelelőnek látszó helyen kiborított a mezőre.

A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettével gyanúsítható férfi jelenleg szabadlábon védekezhet. Ügyében a nyomozás befejeződött, és a rendőrök a bíróság elé állítását javasolják. Ennek érdekében az iratokat átadták a járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Három a magyar igazság

Egy helybeli férfi Salgótarján különböző részein három nap leforgása alatt három gépkocsit tört fel, a híres mondás azonban itt is beigazolódott. Három nap elég volt a nyomozóknak is az igazság kiderítésére és az elkövető elfogására.

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.