Lezárt ügy: apját bántalmazta, hogy megszerezze a pénzt

2022. 11. 24., cs - 07:23
Heves Megyei Rendőr-főkapitányság

Az egri rendőrök vádemelést javasolnak.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, az Egri Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya rablás bűntett gyanúja miatt indított eljárást egy verpeléti lakos ellen.

A 28 éves férfi 2022. október 30-án 20 óra körül verpeléti otthonukban pénzt követelt az apjától, aki ezt megtagadta. Először úgy akart hatással lenni rá, hogy betörte a szobájában lévő televízió kijelzőjét. Ezt követően pedig – mivel továbbra sem érte el célját – életveszélyesen megfenyegette hozzátartozóját, majd a pénztárcát erőszakkal megszerezte és kivette belőle az 1500 forintot. Az apa próbálta visszaszerezni, viszont fia fejbe ütötte őt egy porcelán teáskannával, és elszaladt.

A bűncselekmény elkövetője később visszament a házba, ahol a kiérkező rendőrök elfogták, és a pénz jelentős részét megtalálták nála. Kihallgatását követően őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte a letartóztatását.

A nyomozó hatóság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat a napokban megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közlemény

Állati csontokat találtak a közelmúltban egy balástyai tanya falában.

 

A migráció, mint üzlet

Ezzel a címmel szervezett szakmai konferenciát a KR NNI. A kétnapos képzés során a szakemberek az illegális migrációra épülő nemzetközi szervezetek által elkövetett bűncselekmények elleni küzdelem legújabb kihívásait vették górcső alá.

 

Életet mentettek a jászsági rendőrök

A jászapáti rendőrök több mint fél óráig alkalmaztak mellkaskompressziót egy eszméletlen 74 éves jászberényi férfi megmentése érdekében, aki az időben megkezdett újraélesztésnek köszönhetően életben maradt.

 

Rablás egy üveg borért

A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták azt a férfit, ki betört egy 86 éves szendrői idős emberhez.

 

Felismeri?

A dunakeszi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.