Lezárt ügy: besurrant
A debreceni rendőrök lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak nyomozást egy 20 éves fiatalember ellen, aki több társasházi lakásba besurrant.

A nyomozás adatai szerint 2015. január 16-án 20 óra 4 perckor egy nő tett bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy ismeretlen tettes besurrant a Debrecen, Nyár utcában található társasházi lakásába, ahonnan egy fényképezőgépet, egy tabletet és arany ékszereket tulajdonított el.
Ezt követően 2015. augusztus közepéig Debrecenben, a Vénkert és Újkert városrészekből érkezett több bejelentés a rendőrségre arról, hogy ismeretlen elkövető a nyitva hagyott bejárati ajtókon keresztül a lakásokba bejutott, ahol értékeket keresett és a zsákmányokkal együtt észrevétlenül távozott.
A bűncselekmény elkövetőjének azonosítása és felkutatása érdekében a Betörési Alosztály nyomozói széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, valamint szórólapokkal hívták fel az ebben a két városrészben élők figyelmét, hogy bejárati ajtóikat minden esetben kulccsal zárják be a további besurranások megelőzése érdekében.
A beszerzett információk alapján a rendőrök látókörébe került a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható K. Norbert, akit 2015. augusztus 19-én Debrecen, Piac utcában fogtak el. A 20 éves helyi lakos igazoltatásakor a nyomozók megállapították, hogy ellene a Debreceni Törvényszék elfogatóparancsot adott ki, mert nem kezdte meg jogerős szabadságvesztés büntetésének letöltését. A Bűnügyi Osztály munkatársai K. Norbertet előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták, majd a számára kijelölt büntetés-végrehajtási intézetbe vitték.
A gyanúsított 2015 augusztusában és szeptemberében helyszíni kihallgatásai alkalmával több lakást megmutatott a Betörés Alosztály munkatársainak, ahová korábban besurrant. A bemutatott helyszínek közül volt olyan, ahol az ott lakók addig észre sem vették, hogy sérelmükre bűncselekményt követtek el. A megalapozott gyanú szerint K. Norbert a Vénkertben és az Újkertben 45 lakásba ment be eltulajdonítási szándékkal.
A Debreceni Rendőrkapitányság Betörési Alosztálya K. Norbert ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészség részére megküldte.