Lezárt ügy: elütötte autójával a kerékpárost
Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt indult büntetőeljárás egy 47 éves férfival szemben, a Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.

A nyomozás adatai szerint egy 47 éves tapolcai férfi 2019. július 17-én 21 óra körül Tapolca belterületén közlekedett személygépkocsijával, amikor haladása során egy kereszteződéshez érve úgy kívánt balra kanyarodni, hogy nem adott elsőbbséget a vele szemből érkező kerékpárosnak. A sofőr járművével fellökte az idős férfit, aki ennek következtében elesett, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.
A gépkocsi vezetője ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás.
A Tapolcai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.