Lezárt ügy: Embercsempészés miatt kell felelniük
A Hajdú-Bihar megyei rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a két külföldi férfival szemben.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 22 éves ukrán és egy 24 éves német férfival szemben.
Mint arról korábban hírt adtunk, Debrecen külterületén, a Diószegi úton a rendőrök 2017. október 2-án 22 óra 30 perc körül megállítottak két német forgalmi rendszámú gépkocsit. Az igazoltatás során a járőrök megállapították, hogy a járművekben 11 külföldi utazik, akik személyazonosságukat és azt, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon, nem tudják hitelt érdemlően igazolni. A rendőrök az illegális migránsokat előállították a Létavértesi Határrendészeti Kirendeltségre.
A gépkocsik külföldi sofőrjeit embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították. A hajdú-bihari nyomozók a két férfit gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2017. október 4-én elrendelt.
A nyomozás adatai szerint a két sofőr anyagi ellenszolgáltatás ellenében akarta a külföldieket – akik magukat iraki és afgán állampolgárnak vallották – illegálisan Németországba szállítani.
A nyomozó hatóság a gyanúsítottakkal szemben folytatott büntetőeljárást 2018. március 12-én befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította a Debreceni Járási Ügyészség részére.