Lezárt ügy: emberrablás, rablás, zsarolás, prostitúció

2015. 05. 05., k - 10:21
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint három férfit elraboltak, további két férfit kiraboltak annak a társaságnak a tagjai, akik ellen vádemelést javasol a rendőrség.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. június 1-jén nyomozást rendelt el egy Szarvason történt bűncselekmény ügyében. Egy férfit 16 óra 30 perc körüli időben otthonában keresett fel két nő, akikkel előzetesen arról állapodott meg, hogy szexuális szolgáltatást nyújtanak neki. A nők két férfival érkeztek és fegyverrel, valamint késsel fenyegették meg, bántalmazták, pénzt követeltek tőle. Miután a sértett átadta a nála lévő összeget, a két férfi beültette őt abba az autóba, amivel érkeztek és elvitték egy bankjegykiadó automatához. A megfenyegetett sértett 150 ezer forintot vett fel a számlájáról, amit átadott a gyanúsítottaknak.

 

A történtekről érkezett bejelentést követően a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói és a Szarvasi Rendőrkapitányság rendőrei azonnal adatgyűjtésbe kezdtek. A nyomozás során olyan információhoz jutottak, hogy a gyanúsítottak Jász-Nagykun-Szolnok megyei illetőségűek lehetnek. Közben, 2014. június 1-jén 22 óra 30 perc körüli időben hasonló bűncselekmény történt Szolnokon. Két román állampolgár pénzét szintén szexuális szolgáltatás ígéretével szerezték meg ismeretlen tettesek. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói azonosították a gyanúsítottakat és felvették a kapcsolatot a Szolnoki Rendőrkapitánysággal. Feltételezhető volt, hogy a gyanúsítottak fegyverrel rendelkeznek, ezért elfogásukhoz a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a Terrorelhárítási Központ közreműködését kérte. A TEK műveleti egysége 2014. június 2-án 17 óra körüli időben Szolnokon, egy üzletközpontban fogta el az akkor 18 éves szolnoki Cs. Ildikót és a másik, a történtek idején még fiatalkorú lányt, valamint az akkor 21 éves szolnoki V. Jenőt. A társaság negyedik tagját, a jelenleg 29 éves szolnoki K. Ferencet három órával később, 20 óra körüli időben szintén Szolnokról, az egyik belvárosi utcából állították elő.

 

A nyomozás adatai szerint 2014 májusában Békésszentandráson két férfit raboltak el, Szolnokon pedig egy férfit raboltak ki ugyanezzel a módszerrel. A bűncselekmények elkövetésével a Szolnokon elfogott társaság tagjai és egy harmadik férfi gyanúsítható. A 25 éves szolnoki K. Ádám a gyanú szerint a békésszentandrási emberrablásban vett részt.

 

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság V. Jenőt, aki előzetes letartóztatásban van, emberrablás, rablás, zsarolás, gyermekprostitúció kihasználása és prostitúció elősegítése bűntettek elkövetésével gyanúsítja. A szintén előzetes letartóztatásban lévő K. Ferenc ellen emberrablás és rablás bűntettek, K. Ádám ellen emberrablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A szolnoki Cs. Ildikót emberrablás bűntett, a bűncselekmények idején 17 éves lányt emberrablás és rablás bűntettek elkövetésével gyanúsítja a rendőrség. A 2014. június 1-jén elrendelt nyomozást a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya 2015. április 30-án lezárta és az eljárás iratait a gyanúsítottak ellen vádemelési javaslattal továbbította a Békés Megyei Főügyészségre.

 


Kapcsolódó oldalak