Lezárt ügy: feltörte, megrongálta és lopott a gépkocsiból

2018. 04. 18., sze - 09:20
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hatvani rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be az eljárást.

A Hatvani Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy csányi lakossal szemben.

A gyanúsított 2018. március 27-én 19 óra és 2018. március 28-án 7 óra között Hatvanban, a vasútállomás közelében parkoló Volkswagen típusú személygépkocsi zárt ajtaját kinyitotta, majd a kapcsolókat, műszerfalat és a belső burkolatot egy kővel megrongálta. Továbbá, a járműben talált bicskával szétvágta a vezetékeket, egy fémdarabot beletört a gyújtáskapcsolóba és egy autós rádiót tulajdonított el. A sértett tetten érte a férfit, akit a biztonsági szolgálathoz kísért. A helyszínre érkező rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 34 éves férfit elfogták és a városi rendőrkapitányságon kihallgatták.

A nyomozó hatóság a napokban befejezte az eljárást és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak