Lezárt ügy: garázda fiatal
Vádemelési javaslattal zárult annak a 16 éves ajkai fiúnak az ügye, aki minden előzmény nélkül megütött egy 18 éves férfit.
Bejelentés érkezett a rendőrségre 2014. október 5-én 0 óra 15 perckor, hogy egy ajkai szórakozóhely előtt egy fiatal férfi megütött egy személyt, aki ennek következtében elájult. Bakos Krisztián rendőr zászlós körzeti megbízott és Bogdán Krisztina rendőr őrmester megelőzési járőr érkeztek a helyszínre, ahol a bejelentő elmondta a rendőröknek, hogy a bár bejárata előtt beszélgetett barátaival, amikor egy általa ismeretlen személy odafutott hozzá és az arcán megütötte, amitől ő a földre esett és eszméletét vesztette. A sértett esésével egyidejűleg - magatehetetlenül - megfejelte a mellette álló hölgy ismerősét, aki ettől szintén a földre került és kis időre elájult. A két fiatal 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.
A gyors és szerteágazó adatgyűjtésnek köszönhetően megállapították, hogy egy 16 éves fiú gyanúsítható a cselekmény elkövetésével. Az egyenruhások előállították és kihallgatták a fiatalt, aki az esettel kapcsolatban nem kívánt vallomást tenni.
A 16 éves ajkai lakossal szemben garázdaság vétség és könnyű testi sértés vétség megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A nyomozást az Ajkai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a napokban befejezte, a keletkezett iratokat az Ajkai Járási Ügyészség részére vádemelési javaslattal megküldte.