Lezárt ügy: gyerekjátékokat loptak
A füzesabonyi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be az eljárást.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Füzesabonyi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy 20 éves és egy 21 éves káli lakos ellen.
A nyomozás adatai alapján a két nő 2018. március 26-án 17 órakor bement egy káli ingatlan udvarára, ahonnan gyerekjátékokat tulajdonítottak el, továbbá azokat a vasúti pálya közelében elrejtették.
A körzeti megbízott a bejelentést követően két órán belül azonosította és elfogta a településen a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható B. Reginát és B. Anitát, akik kihallgatásukon beismerő vallomást tettek. Az ellopott játékokat a rendőrök lefoglalták és visszaadták a tulajdonosnak.
A nyomozó hatóság a napokban befejezte a büntetőeljárást és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az ügyészségnek.