Lezárt ügy - halált okozó bántalmazás Bükkszenterzsébeten

2016. 01. 16., szo - 08:20
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt javasol vádemelést a 23 éves férfival szemben.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt - őrizetbe vétele mellett - indított eljárást egy 23 éves bükkszenterzsébeti férfi ellen.

A nyomozás adatai alapján R. Roland megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. július 12-én az éjjeli órákban előzetes szóváltást követően - különböző eszközökkel is - bántalmazta élettársát a közösen lakott bükkszenterzsébeti otthonukban. A 24 éves nő a bántalmazás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítását követően életét vesztette.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya - az igazságügyi orvos szakértő véleménye alapján - emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatta a nyomozást a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottal szemben.

A nyomozóhatóság az eljárást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat 2016. január 14-én vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak