Lezárt ügy: hamis jótékonyság

2022. 10. 12., sze - 10:44
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság befejezte a nyomozást egy helyi férfival szemben, aki jótékonyságot színlelve csalt ki pénzt és értékeket a sértettektől.

A csalás bűntette miatt indított nyomozás adatai szerint egy 69 éves zalaegerszegi férfi 2012-től kezdődően jogtalan haszonszerzés céljából több személyt is tévedésbe ejtett, amivel a sértetteknek az évek során több tízmillió forint kárt okozott.

A gyanúsított a bizalmát élvező személyeket különféle történetekkel verte át. Volt, hogy megvásárlásra ajánlott telket egy nő számára, amit végül az ügyintézés céljára átadott összegből a maga nevére vásárolt meg. Emellett többször szervezett jótékonysági összejöveteleket is, majd a felajánlásokból összegyűlt összeget megtartotta magának. Gyermekotthon lakóinak táboroztatása ürügyén is sikerült több millió forintot, valamint aranyékszereket is kicsalnia a segíteni vágyó áldozataitól.   

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság nyomozói a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt kihallgatták, a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait vádemelési javaslattal a napokban megküldték a Zalaegerszegi Járási Ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hova tovább?

Szabálysértést, szabályszegést és bűncselekményt is megvalósított az a férfi, aki 2023. június 1-jén az M6-os autópályán közlekedett.

 

Sértetteket, szemtanúkat keresünk!

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének és más bűncselekmények elkövetése miatt a 14010/790/2023. bűnügyi számon eljárást folytat egy 19 éves kaposvári lakossal szemben.

 

Azonnal elfogták a miskolci útonállót

Egy hetvenöt éves nőre támadt rá egy harminckét éves férfi Miskolcon. A rablást egy férfi is látta, aki követte a menekülő támadót, így támogatva a rendőrök munkáját, akik a helyszín közelében elfogták a tettest.