Lezárt ügy: idős házaspárt raboltak ki

2021. 03. 19., p - 10:48
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Fejér megyei nyomozók vádemelést javasolnak azokkal a gyanúsítottakkal szemben, akik Velencén jelentős értékű készpénzt és arany tárgyakat zsákmányoltak egy álmukból felriasztott pártól.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság jelentős értékre fegyveresen, csoportosan elkövetett rablás bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást négy férfival és egy nő társukkal szemben.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a gyanúsítottak 2020. augusztus 2-án hajnalban Velencén, egy Fő utcai ingatlanba a nyitott ablakon keresztül bejutottak, majd az ott alvó idős házaspárt felkeltették, őket késsel és gáz-riasztó fegyverrel megfenyegették, pénzüket és ékszereiket követelték. A megszerzett több millió forint értékű készpénzzel és arany tárgyakkal együtt, a ház előtt várakozó taxival menekültek el a helyszínről.

A bejelentést követően a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság azonnal megkezdte az elkövetők azonosítását és felkutatását. A jelentős erők mozgósításával tartott hajtóvadászat eredményeként a főkapitányság munkatársai a Terrorelhárítási Központ egységei segítségével egy napon belül egy nőt és két férfit elfogtak, akiket őrizetbe vettek. Elfogatóparancs alapján körözött negyedik társuk pár nap elteltével feladta magát, önként jelentkezett a rendőrségen. Az ötödik elkövetőt, az ellene beszerzett terhelő bizonyítékok alapján, 2020. szeptember 22-én fogták el és vették őrizetbe. A bűnbanda egyik tagja jelenleg is bűnügyi felügyelet, míg társai letartóztatásban vannak. A nyomozók az eltulajdonított értékek egy részét megtalálták, és lefoglalták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.


Hírfolyam

 

Nem a menzára járt az ételhordóval

A budapesti rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek egy férfit, akinek a hűtőszekrényében több mint fél kilogramm kábítószer-gyanús anyagot találtak.

 

Ketten őrizetben, három autó lefoglalva

Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével gyanúsítható férfiakat fogtak el a békéscsabai rendőrök Mezőtúron. Egyikük élettársa azt állította, hogy a párja éppen ki akart szállni a drogbizniszből, amikor a hatóság emberei lecsaptak rá. Így végül nem ki, hanem beszállt. Egy rendőrautóba.

 

Kötelező biztosítás nem volt, marihuána viszont igen

Közúti ellenőrzés közben talált marihuánát egy rendőr egy motorosnál Gyulán. A fiatalról kiderült, hogy békéscsabai, középiskolás ismerősétől szerezte az anyagot, és a gyanú szerint mindketten árulták is. A rendőrök őrizetbe vették őket.