Lezárt ügy: kábítószert termesztett

2016. 09. 30., p - 09:38
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai rendőrök vádemelést javasoltak egy 29 éves nagykanizsai férfi ellen, aki a hétvégi házában és az ahhoz tartozó területen cannabis növényeket termesztett.

A nagykanizsai rendőrök 2016. május 20-án a délelőtti órákban érték tetten azt a 29 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint homokkomáromi pincéjében és az ahhoz tartozó területen cannabis növényeket termesztett. 

A nyomozók a helyszínen összesen 23 tő, különböző fejlettségi fokú kábítószergyanús zöld növényt, több csomag szárított virágmaradványt és szárított növényi törmeléket, valamint a termesztéshez szükséges eszközöket foglaltak le.

A tetten ért férfi a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte. Elmondta, hogy a termesztéshez szükséges magokat és eszközöket külföldön vásárolta, a kábítószert pedig el akarta adni.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a 29 éves helyi férfival szemben kábítószer-kereskedelem bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

 


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.