Lezárt ügy: kényszerítették és kihasználták

2018. 01. 23., k - 15:11
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyíregyházi rendőrök vádemelést javasolnak a gyanúsítottak ellen, akik prostitúcióra kényszerítettek külföldön egy fiatal lányt.

A nyíregyházi rendőrök 2017. augusztus 8-án fogták el B. Matild 39 éves, P. József 20 éves magyi lakosokat és egy 15 éves fiút, akik a megalapozott gyanú szerint egy gyermekkorú lányt prostitúcióra kényszerítettek. A gyanúsítottak a lányt kivitték külföldre, ahol bántalmazással rávették arra, hogy idegen férfiakkal anyagi ellenszolgáltatásért szexuális kapcsolatot létesítsen. A sértettnek a szexuális szolgáltatásaiért a gyanúsítottak által meghatározott összeget kellett kérni, amit aztán teljes egészében elvettek tőle és saját megélhetésük biztosítására fordították. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai B. Matildot, P. Józsefet és 15 éves családtagjukat kerítés, valamint gyermekprostitúció kihasználása bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanújával hallgatták ki. A nyomozók az elkövetőket bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására, amit az illetékes ügyészség javaslatára a bíróság elrendelt, és a 15 éves fiú kivételével a nyomozás teljes időtartama alatt fenntartott.

A nyíregyházi rendőrök a nyomozást befejezték és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak