Lezárt ügy: Kétszer szúrt

2016. 06. 30., cs - 09:57
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást egy polgári férfival szemben.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a 63 éves T. Jánossal szemben.

A nyomozás adatai szerint egy nő tett bejelentést 2016. február 14-én 13 óra 39 perckor a rendőrségre arról, hogy egy polgári vendéglátóhelyen az egyik férfi késsel megszúrt két vendéget. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol megállapították, hogy T. János előzetes szóváltás nélkül odalépett egy 44 éves férfi mögé, akit egy 10 centiméter pengehosszúságú pillangókéssel hátba szúrt. Ezt látva odalépett a támadóhoz egy 42 éves férfi és megfogta az elkövető kezét, hogy a kést elvegye tőle, ekkor azonban T. János mellkason szúrta őt, majd a sörözőből elmenekült. A mentők a sértetteket kórházba vitték.

A Polgári Rendőrőrs járőrei fél órán belül T. Jánost az otthonában elfogták és a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A járásbíróság 2016. február 16-án a gyanúsított házi őrizetének elrendeléséről döntött. Az igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint a 44 éves sértett súlyos sérüléseket, míg a 42 éves helyi lakos nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, azonban a szúrás következtében mindketten életveszélyesen is megsérülhettek volna.

A rendőrség a gyanúsítottal szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal továbbította a járási ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak