Lezárt ügy: lopás és pénzmosás

2023. 02. 10., p - 11:16
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy három évvel ezelőtt indult nyomozás végére tettek pontot.

A megalapozott gyanú szerint 2019. december 10-én délelőtt K. Balázs és D. Krisztián betörtek egy családi házba Nagykanizsán, ahonnét több, mint 75 millió forint értékű készpénzt és valutát loptak el. A két férfi ezt követően öt társa segítségével pénzügyi tranzakciókat hajtott végre, gépkocsikat vásárolt, céget alapított annak érdekében, hogy a bűncselekményből származó pénzt eltüntesse, és tisztára mossa.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság a bűnügyi felügyelet alatt lévő 45 éves nagykapornaki és a 39 éves beleznai férfiakkal szemben lopás és pénzmosás bűntett, míg további öt társukkal szemben pénzmosás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban lezárta. A rendőrség az ügyben keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen az éjszakai rongálók

A Bajai Rendőrkapitányság munkatársai néhány órán belül beazonosították és elfogták azt a két fiatalt, akik festékszóró spray-vel összefirkáltak több gépjárművet, ingatlant, villanyoszlopot és közterületi burkolatot a hétvégén Szeremlén.

 

Szemtanúkat keresünk!

Kérjük, segítsenek az történtek tisztázásában a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának!

 

Rendőrkézen a betörő

Szerszámgépeket lopott egy felújítás alatt álló ingatlanból egy férfi Szentesen. A rendőrök rövid időn belül elfogták.