Lezárt ügyek: 4-5 feles, meg 2 liter sör
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 35 éves parasznyai férfival szemben. A sofőr Parasznya belterületén haladt autójával 2021. január 18-án 18 óra előtt, és nem tartott megfelelő oldaltávolságot, aminek a következtében elütött egy gyalogosan közlekedő férfit, majd egy gépkocsinak ütközött. A gyalogos nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az autó vezetője gyanúsítotti kihallgatása során a felelősségét elismerte, és elmondta azt is, hogy a vezetés megkezdése előtt „4-5 feles 50 fokos házi pálinkát, meg 2 liter sört” fogyasztott el. A rendőrök az eljárás során a sofőr vezetői engedélyét elvették.


A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közeledők figyelmét, hogy akik ittasan járművet vezetnek, veszélyeztetik saját és mások életét, testi épségét. Mindannyiunk közös érdeke, hogy kevesebben sérüljenek meg, illetve veszítsék életüket az utakon.
„... hogy mindenki hazaérjen!”