Lezárt ügyek: Bánatában betört
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 21 éves kondói férfival szemben. A gyanúsított 2021. október 27-én 13 óra előtt, Miskolcon az Árok utcában egy családi házba betört, és onnan közel háromszázezer forint értékben szerszámgépeket, valamint kerékpárokat tulajdonított el. A nyomozás eredményeként a rendőrök 2020. november 9-én az elkövetőt elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi elmondta, hogy aznap összeveszett a barátnőjével, és amikor távozott a lakásából akkor döntött úgy, hogy betör egy házba.

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.