Lezárt ügyek: bíróság elé áll a közokirat-hamisító

2014. 03. 11., k - 15:31
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy ismerőse nevére szóló igazolással váltott kedvezményes vonatjeggyel utazó férfivel szemben fejezte be a Szerencsi Rendőrkapitányság a nyomozást.

Közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság  S. Béla 22 éves cigándi lakossal szemben.

A nyomozás adatai szerint 2014. február 14-én 13 óra 15 perckor S. Béla a Sátoraljaújhely és Szerencs között közlekedő vonaton utazott. Utazása során a kalauz ellenőrizte kedvezményes áron vásárolt menetjegyét és a kedvezményre jogosító igazolást is, amelyről megállapította, hogy más nevére szól.

A rendőrök a kalauz értesítésére - időközben  a szerencsi vasútállomásra érkezett – vonathoz mentek, ahonnan S. Bélát a Szerencsi Rendőrkapitányságra előállították, aki gyanúsítotti kihallgatása során elismerte, hogy az igazolást egy ismerősétől kérte kölcsön.

Az ügyben indított nyomozást a Szerencsi Rendőrkapitányság 2014. március 5-én befejezte és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak