Lezárt ügyek: Bíróság elé állhatnak a miskolci útonállók

2022. 06. 21., k - 10:52
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet két támadóval szemben folytatott.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkaptányság egy 22 éves helyi, és egy 20 éves felsőzsolcai fiatal férfival szemben. A gyanúsítottak 2022. június elsején a késő esti órákban Miskolcon, a Dózsa György úton rátámadtak egy fiatalemberre, akit megfenyegettek, illetve erőszakkal elvették a sértett sapkáját, majd elmenekültek a helyszínről.

A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták az útonállókat, akiket a rendőrség őrizetbe vett.

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.