Lezárt ügyek: Bíróság előtt felelhet a „páncéltörő”

2014. 08. 06., sze - 14:21
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség az emődi betörés gyanúsítottjával szemben.

Jelentős értékre elkövetett lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2013. május 18-án ismeretlen tettes ellen.

A nyomozás kiinduló adatai szerint az ismeretlen elkövető Emőd egyik családi házának melléképületébe tört be, ahol „szétflexelt” egy páncélszekrényt, amelyből készpénzt, ékszereket, különféle gyűjteményeket és műszaki cikkeket tulajdonított el csaknem 11.000.000,- Ft értékben.

A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a nyomozók azonosították, majd 2014. február 11-én gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható T. Gábor Lajos 40 éves helyi lakost.

A terhelttel szemben folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2014. július 29-én befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította a Miskolci Járási Ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak