Lezárt ügyek: Bódultan és ittasan vezettek
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket nyolc ittas, és egy bódult járművezetővel szemben folytatott. A sofőrök közül ketten balesetet is okoztak.

A közúti ellenőrzések során - 2021. március 12-ét megelőzően - a Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén szűrték ki a forgalomból a rendőrök azt a hat sofőrt, akik a gyanú szerint vezetésük megkezdése előtt szeszes italt, illetve egy fő pedig bódító hatású szert fogyasztott. A rendőrök két járművezetővel szemben pedig a baleset bekövetkezése során állapították meg az ittasságot.


A Miskolci Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a sofőrökkel szemben, amelyek során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közeledők figyelmét, hogy akik ittasan járművet vezetnek, veszélyeztetik saját és mások életét, testi épségét. Mindannyiunk közös érdeke, hogy kevesebben sérüljenek meg, illetve veszítsék életüket az utakon.
„... hogy mindenki hazaérjen!”