Lezárt ügyek: Elzárt hétvégi ház fosztogató

2014. 11. 12., sze - 12:43
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság három napon belül elfogta, majd gyorsított eljárásban állította bíróság elé a betörőt.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság H. Dávid 20 éves helyi lakossal szemben.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2014. november 8-a és november 11-e között egy helyi hétvégi házba betört, ahonnan egy villanytűzhelyt lopott el.

 

A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a nyomozók  azonosították, majd 2014. november 11-én elfogták és gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetését beismerő betörőt.

 

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a büntetőeljárás nyomozati szakaszát 2014. november 11-én befejezte és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségre.


Hírfolyam

 

Játék és mese

Gyorsan kelendő termékekkel csapta be gyanútlan vásárlóit egy anya-lánya páros. A kaposvári vizsgálók a Mátrix Projekt keretében most vádemelést javasoltak ellenük.

 

T’AVES VI TU PUSADO! – Legyél Te is rendőr!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2025-ben is meghirdette a roma származású (középiskolában, szakképzésben, felsőoktatásban tanuló) fiatalok rendőrré válásának elősegítését célzó - az elmúlt évekhez képest emelt összegű - ösztöndíj-pályázatát.