Lezárt ügyek: Fémtüskékkel a rendőrautók ellen

2022. 04. 19., k - 11:47
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet azzal a férfival szemben folytatott, aki fémtüskéket szórt parkoló rendőrautók elé.

Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 58 éves helyi férfival szemben.

A nyomozás adatai szerint egy a városban lakó férfi 2021. május 7-e és 24-e között több alkalommal összesen 16 darab fémtüskét dobott a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság - kijelölt parkolóban várakozó - szolgálati gépjárműveinek kerekei alá.

Az első alkalommal egy tüske át is szúrta az egyik autó abroncsának belső felületét, azonban a későbbiek során – az elindulások előtti fokozott átvizsgálások révén – már nem történt rongálódás, a tüskéket megtalálták a járőrök.

A rendőrök a nyomozás során információkat szereztek az elkövetővel kapcsolatban, akit az utolsó alkalommal fogtak el, amikor éppen a szolgálati járművek mellett sétált. Ekkor a ruházatának átvizsgálása során is három darab – a korábbiakhoz hasonló – tüske került elő.

Az elkövető a kihallgatása során beismerő vallomást tett, amelyben elmondta, hogy nem szereti a rendőröket, ezért akart „kiszúrni” velük.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

kép

 

kép

 

kép

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.