Lezárt ügyek: Ismét öt ittas sofőrnek kellett megválnia a vezetői engedélyétől

2021. 04. 30., p - 10:35
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket öt, ittas járművezetővel szemben folytatott.

Közúti ellenőrzések során - 2021. április 3-át megelőzően - a Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén szűrték ki a forgalomból a rendőrök azt az öt sofőrt, akik a gyanú szerint vezetésük megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak. A Miskolci Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a sofőrökkel szemben, amelyek során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

"

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy akik ittasan járművet vezetnek, veszélyeztetik saját és mások életét, testi épségét. Mindannyiunk közös érdeke, hogy kevesebben sérüljenek meg, illetve veszítsék életüket az utakon.


Kapcsolódó oldalak