Lezárt ügyek: Kábítószer-kereskedőt és –fogyasztókat vont eljárás alá a rendőrség

2022. 03. 23., sze - 10:36
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket egy dílerrel és két kábítószer-fogyasztóval szemben folytatott.

Kábítószer-kereskedelem bűntett, illetve kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 32 és egy 35 éves férfival szemben. A nyomozás adatai szerint a 32 éves férfi 2021. augusztus 20-án kábítószernek minősülő anyagot (amfetamint) értékesített Miskolcon egy 35 éves ismerősének, aki a szerből fogyasztott is.

Egy 26 éves fiatalemberrel szemben szintén kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak eljárást a miskolci nyomozók. A járőrök 2021. szeptember 18-án a Miskolc, József Attila úton igazoltatták a férfit, akinél – ruházatának átvizsgálása során – kábítószert („kristályt”) találtak, amelyből a gyanúsított korábban fogyasztott is.

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyekben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.