Lezárt ügyek: Mindent vitt
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 30 éves helyi férfival szemben. A gyanúsított 2021. november 27-én délután egy bevásárló központból öt pár cipőt, bakancsot, kutyaruhát, csavarhúzót tulajdonított el. Az eset során az elkövető az üzlet eladóterében a termékekről az áruvédelmi-eszközt eltávolította, majd fizetés nélkül próbált meg távozni az áruházból. A járőrök a férfit még a helyszínen elfogták, akit az előállítását követően a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki.
A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.