Lezárt ügyek: Sörözős garázda

2014. 08. 06., sze - 15:55
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal élt egy múcsonyi férfivel szemben.

Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a 32 éves R. Györggyel szemben.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2014. február 22-én 22 órakor Múcsony egyik vendéglátó egysége előtt, előzetes szóváltást követően belekötött, majd dulakodni kezdett egy ott tartózkodó 32 éves kőszegi lakossal.

 

A verekedés során egy, a dulakodókat szétválasztani szándékozó 80 éves helyi asszony elesett és 8 napon belül gyógyuló, könnyebb sérüléseket szenvedett.

 

A kihívóan közösségellenes, erőszakos, másokban megbotránkozást és riadalmat keltő terhelttel szemben folytatott eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság 2014. július 29-én lezárta és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította a Kazincbarcikai Járási Ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak