Lezárt ügyek: Szilveszterkor gyilkolt

2014. 02. 20., cs - 12:44
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfivel szemben, aki megölt egy nőt Sajószentpéteren.

Emberölés bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a 27 éves R. Györggyel szemben. A nyomozás adatai szerint a sajószentpéteri férfi 2013. január 1-jén a kora hajnali órákban, pontosan be nem határolható időben bement egy helyi házba, majd ott erőszakoskodott a már alvó sértettel. A nő próbált védekezni, de az erőfölény hatására egy idő után már képtelen volt az ellenállásra.

 

A nyomozás eredményeként a rendőrség 2013. január 4-én elfogta és bűnügyi őrizetbe vette a 27 éves férfit, majd a hatóság előterjesztése alapján, ügyészi indítványra a bíróság 2013. január 6-án elrendelte előzetes letartóztatását.

 

Az ügyben indított nyomozást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a napokban befejezte és az iratokat megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Hírfolyam

 

Talmi csillogás

Akciós aranybefektetéssel csaptak be internetes csalók egy szekszárdi férfit.

 

Bejelentették

A BRFK a gyülekezési törvény alapján bírálja el a „Budapest Büszkeség” rendezvény bejelentését.

 

Roma fórum Veszprémben

A Veszprém Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében tartottak értekezletet a Megyeházán.