Lezárt ügyek: Telefontolvajok felelhetnek a bíróság előtt

2015. 06. 15., h - 12:40
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasolnak a rendőrök azzal az egy lányból és két férfiból álló csoporttal szemben, akik egy miskolci áruházból mobiltelefonokat loptak.

A Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 14 éves lánnyal, továbbá társaival a 19 éves Cs. Józseffel és a 18 éves B. Dáviddal szemben.

A helyi fiatalok 2015. január 19-én Miskolcon, egy József Attila úti áruházból összesen 16 darab mobiltelefont és egy kihangosító berendezést tulajdonítottak el az áruvédelmi eszközök megrongálásával. Az elkövetők a lopással csaknem 300.000,- forint, míg a rongálással 30.000,- forint kárt okoztak az áruháznak.

A beismerő vallomást tett terheltekkel szemben folytatott nyomozást 2015. június 10-én a Miskolci Rendőrkapitányság lezárta és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak