Lezárt ügyek: tetten ért tégla-tolvaj

2016. 04. 04., h - 13:04
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki egy miskolci telephelyről több mint 300 darab téglát akart eltulajdonítani.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság K. Sándor 19 éves helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2016. március 14-én 10 óra 45 perc körüli időben egy miskolci telephelyen tárolt bontott téglákból, a tulajdonos engedélye nélkül közel 300 darabot lovas kocsijára felpakolt, illetve további szállításra összekészített még majd félszázat. A tolvaj nem tudta hazáig vinni zsákmányát, mivel a rendőrök még rakodás közben tetten érték. A férfit előállították a rendőrségre, ahol gyanúsítotti kihallgatásán többek között elmondta, hogy disznóólat akart készíteni az építőanyagból.

 

Az ügyben indított nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban befejezte és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak