Lezárt ügyek: vádjavaslat autófeltörőkkel szemben

2014. 12. 16., k - 15:04
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két autóból autórádiót és egy rádió előlapját lopták el, de elfogták őket.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya 2 rendbeli lopás vétség miatt folytatott nyomozást két helyi férfival szemben. A 36 éves P. Attila és a 21 éves H. Levente a rendelkezésre álló adatok szerint 2014. június 12-én éjjel Békéscsabán, a Lencsési úton és a Pitypang utcában leállított két gépkocsit törtek fel. Az egyikből elvitték az autórádiót, a másikból csak a rádió előlapját tudták ellopni, mert megzavarták őket és elmenekültek. A nyomozók az adatgyűjtés eredményeként néhány napon belül elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, akik beismerő vallomásokat tettek. Elmondták, hogy a magnók eladásából akartak pénzhez jutni. Amíg az egyikőjük figyelt, addig a társa kinyitotta az autókat és kiszerelte a magnót, illetve második alkalommal már csak az előlapot sikerült elvinniük. A nyomozók a magnót lefoglalták és visszaadták az autó tulajdonosának.  

 

 

A Békéscsabai Rendőrkapitányság a két férfival szemben 2 rendbeli lopás vétség miatt folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat 2014. december 15-én vádemelési javaslattal továbbította a Békéscsabai Járási Ügyészségnek.

 

 


Kapcsolódó oldalak