Lezárták az emberölés miatt indított nyomozást
Vádemelést javasol a rendőrség a X. kerületi emberölés gyanúsítottja ellen.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
Mint arról korábban tájékoztatást adtunk, 2014. március 4-én a reggeli órákban a Budapest X., Zágrábi utcában egy járókelő figyelt fel egy, a földön fekvő, életjelenségeket nem mutató fiatalkorú nőre. A helyszínre érkező mentők megállapították a halál beálltát, a rendőrségi szemlebizottság pedig azt, hogy a fiatal nő bűncselekmény áldozata lett.
A tanúkihallgatások és az adatgyűjtés eredményeként a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának nyomozói azonosították a bűncselekmény elkövetőjét, Gy. Attilát. A gyanú szerint a férfi 2014. március 4-én 2 óra és 3 óra közötti időben a Budapest X., Zágrábi utcában egy trafóház mellett leparkolt gépjárműben leszúrta a fiatalkorú lányt, a holttestet a járműből kitette, majd elhajtott a helyszínről. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett.
Az ügyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya befejezte és a keletkezett ügyiratot a napokban vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.