Lezárták: egy délután, három lopás

2022. 12. 01., cs - 07:35
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunmajsai rendőrök pillanatok alatt megtalálták a szomszéd városból érkezett tolvajt. Ügyében vádemelést javasolnak.

 

Egymás után három bejelentés érkezett hirtelen 2022. augusztus 5-én este a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra. Mindegyik sértett kiskunmajsai illetőségű volt, és arról számoltak be, hogy meglopták őket. Ennek a fele sem tréfa, gondolták az egyenruhások, és a szolgálatban lévő járőr, azonnal a fürdővárosba sietett.

Az egyik feljelentő elmondta, hogy valamikor a nap folyamán az általános iskola elől eltulajdonították a lezárt, bordó-szürke színű kerékpárját. Egy 54 éves nő arról tett vallomást, hogy amikor kora este hazaért, egy férfi sétált ki az udvarából. Az idegen egy bordós színű kerékpárral volt, amit a kerítés előtt hagyott addig, amíg az udvaron bóklászott. Később kiderült, hogy az teraszon lévő asztalról kulcsok tűntek el. 

A harmadik bejelentés néhány utcával távolabbról érkezett: egy lezáratlan autóból gázpalackot tulajdonítottak el kora délután.

Miután a Kiskunmajsai Rendőrőrs járőre meghallgatta a lopások áldozatait és megkapta a feltételezett elkövető személyleírását, ellenőrizte a település utcáit, hátha a tolvaj nyomára akad. Szerencséje volt, mert rövid idő múlva megpillantott egy kerékpárját toló, a személyleírásnak megfelelő férfit, akit igazoltatás alá vont.

A 28 éves kiskunfélegyházi lakos ruházatából az eltulajdonított kulcsok előkerültek, ahhoz pedig kétség sem férhetett, hogy a nála lévő kerékpár lopott, így ezeket a dolgokat lefoglalták tőle. A gázpalacknak azonban nyoma veszett, vélhetően a férfi valahol a városban értékesítette.

A kiskunmajsai bűnügyi alosztály munkatársai az elkövetőt három rendbeli lopás miatt kihallgatták. A szabadlábon védekező gyanúsított ügyében a nyomozás befejeződött, a keletkezett iratokat vádemeléssel adták át az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.