Lezárták: elúszott az ebéd

2022. 08. 27., szo - 07:30
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Garázdaság miatt nyomoztak a bajai rendőrök egy házaspárral szemben, akiknek problémájuk akadt a kiszolgálással az egyik étteremben, ezért egyikük a pincér nyakába borította a halászlevét, a másik pedig nekiesett.

Egy háromtagú család érkezett az egyik bajai étterembe 2022. augusztus 1-jén dél körül, leültek, majd az egyik hungarikumot, bajai halászlevet rendeltek. A pincér felszolgálta az ételt és elindult felvenni egy másik asztal rendelését. Nem sok idő telt el és a korábbi asztalnál ülő asszony jelezte, hogy problémája akadt az étellel. Azt kérte a férfitól, hogy cseréljék ki a halát, aminek egy részét idő közben el is fogyasztotta. Az alkalmazott közölte, hogy erre sajnos nincs lehetőség, mivel már elfogyott az étel egy része. Az asszonyt felbosszantották a történtek, szóváltás alakult ki kettejük között, aminek az lett a vége, hogy a pincér nyakába borította a levesét, és szidalmazni kezdte. Az alkalmazott távozásra szólította fel a családot, de ehelyett a nő férje is nekiesett a férfinak és dulakodni kezdtek. A csetepaténak végül a többi alkalmazott és a vendégek vetettek véget.

A Bajai Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki a balhés házaspárt és garázdaság miatt folytattak eljárást velük szemben. A nyomozást a napokban lezárták és vádemelési javaslattal küldték az ügy iratait az illetékes ügyészségnek.    


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rablási kísérlet Szegeden

Nyitás előtt megpróbáltak kirabolni egy dohányboltot Szegeden. Az elkövetőt egy órán belül elfogták a rendőrök.