Lezárult a tárnoki emberölésben folytatott nyomozás
A rendőrök a sértettet eltűnés miatt közel 1 évig keresték, majd a Pest megyei nyomozók emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak nyomozást.

Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya C. Zoltán 45 éves tárnoki lakos ellen.
Egy 36 éves tárnoki nő eltűnéséről 2013 májusában tett bejelentést az Érdi Rendőrkapitányságon a volt férje, aki elmondta, hogy a nő 2013. április 15-én ismeretlen helyre távozott és azóta életjelet nem adott magáról, valamint az autója is eltűnt. Az eltűnés körülményeit a rendőrök a közigazgatási hatósági eljárás szabályai szerint kezdték el vizsgálni.
A járművet - állampolgári bejelentés alapján - a rendőrök egy tatabányai garázsban 2014. január 15-én megtalálták. Tekintettel arra, hogy feltételezhető volt, hogy az eltűnt nő bűncselekmény áldozatává vált, ezért a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított.
Az adatgyűjtés során kiderült, hogy a garázst a sértett ismerőse, C. Zoltán bérelte ki 2013. április 24-én. A 45 éves férfit a Pest megyei nyomozók ismét kihallgatták a nő eltűnésével kapcsolatban, azonban vallomása közben többször ellentmondásokba keveredett. Végül bevallotta, hogy miután a sértett az eltűnés napjának reggelén átment hozzá, veszekedni kezdtek, majd egy drótdarabbal megfojtotta. Ezt követően a holttestet az épület alagsorában elrejtette. Az általa megmutatott helyen a rendőrök megtalálták az áldozat holttestét.
A gyanúsítottat a rendőrök 2014. január 22-én emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. Az illetékes bíróság két nappal később elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.
C. Zoltán ellen folytatott eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a napokban vádemelési javaslattal befejezte és a keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészség részére.