Lezárult: ütközött, majd gyalogost sodort el
A veszprémi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be egy közúti baleset gondatlan okozása vétség miatt indított eljárást.

A nyomozás adatai szerint egy 49 éves helyi férfi 2018. február 13-án reggel Veszprém belterületén, az Ady Endre utcában közlekedett személygépkocsival a Rózsa utca irányába. Járműve sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, melynek következtében a kereszteződéséhez érve fékezés közben a havas úttesten megcsúszott, és érintőlegesen nekiütközött az előtte forgalmi okból megálló autó bal oldali hátsó részének. Ezután a lendület még tovább vitte, így a másik jármű mellett balról elhaladt, majd elütötte az úttesten átkelő gyalogost, aki súlyos sérülést szenvedett.
A Veszprémi Rendőrkapitányság a napokban befejezte a 49 éves sofőr ellen közúti baleset gondatlan okozása vétség miatt indított nyomozást, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.