Lopásból rablás
Egy órán belül elfogták a rendőrök azt a külföldi férfit, aki fizetés nélkül távozott egy rétsági benzinkútról.

A Rétsági Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás és közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy külföldi állampolgár ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a 28 éves férfi 2014. szeptember 2-án 19 óra 20 perckor a rétsági üzemanyagtöltő állomáson a személygépkocsijába üzemanyagot tankolt, majd a benzinkútról fizetés nélkül akart elhajtani. A cselekményét a kútkezelő észlelte, és az eltulajdonítás megakadályozása céljából a gépkocsi elé állt, majd a jármű ajtaját kinyitotta és fogta azt, miközben a férfi a járművel továbbhaladt és magával húzta az alkalmazottat. Ezt követően a gépkocsi vezetője elsodort egy férfit, aki szintén meg akarta őt állítani.
A bejelentést követően egy órán belül a Balassagyarmati Rendőrkapitányság járőrei a gépjárművel menekülő gyanúsítottat Dejtár község közelében egy földúton elfogták. A 28 éves férfit az egyenruhások a Rétsági Rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették.