Lopások gyanúsítottja rács mögött
A szabálysértés miatt bíróság elé állított férfival szemben 180 óra közérdekű munka büntetést szabott ki a bíróság. A tárgyalás után azonban ismét előállították és őrizetbe vették a békéscsabai rendőrök.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság 2014. március 23-án magánlaksértés és rongálással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés miatt indított eljárást H. Roland békéscsabai lakos ellen, aki aznap reggel Kétsopronyban engedély nélkül bement egy ingatlanba és betörte a lakóház három ablakát. A 19 éves fiatalembert szabálysértési őrizetbe vették a rendőrök és március 25-én bíróság elé állították. A Gyulai Járásbíróság a tárgyaláson 180 óra közérdekű munka büntetést szabott ki vele szemben. H. Roland a tárgyalás után szabadon távozott a bíróságról, de a rendőrök rövid időn belül más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismét előállították a Békéscsabai Rendőrkapitányságra.
A nyomozók információkat szereztek be arról, hogy a 19 éves férfi az elmúlt hetekben Békéscsabán több bűncselekményt követhetett el. A beszerzett adatok szerint H. Roland megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. február 19-én délelőtt egy békéscsabai lakótömb folyosójának ajtaját és két tároló ajtót tört be, de nem vitt el semmit. Másnap, február 20-án a délutáni órákban egy másik lakótömb tárolójának ajtaját is betörte, ahonnan egy lezáratlan teleszkópos kerékpárt lopott el. A férfi a nyomozás korábbi adatai szerint nyitott autókból mobiltelefont, hátizsákot bankkártyákkal és iratokkal, élelmiszerüzletekből szeszes italokat, energiaitalokat, szalámikat, kolbászokat, csokoládékat, samponokat, sportcsarnokból több sportoló készpénzét, lakótömbökből kerékpárokat, piacról méztartó edényeket, drogériából parfümöket és mobilszolgáltató üzletéből mobiltelefont lopott el. Több alkalommal előfordult olyan is, hogy lakótömbök tárolóinak ajtóit felfeszítette, de nem tudott elvinni semmit. A lopásokkal és rongálásokkal okozott kár több százezer forintra tehető.
A fiatalembert a kihallgatása után a nyomozók őrizetbe vették és a Békéscsabai Járási Ügyészség felé előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának indítványozására. Az ügyészség indítványa alapján a Gyulai Járásbíróság 2014. március 28-án elrendelte a férfi letartóztatását.